egyházi személy elleni fizikai erőszak: →büntetendő cselekmény. Az egyházban az →egyházi rend sztségével szt szolgálatra rendelt v. az evangéliumi tanácsok vállalásával megsztelt bizonyos személyek elleni sajátos erőszakos cselekményeket a törv. bünteti. E bűncselekmény tényállását 2 alapvető elem határozza meg: az erőszakos cselekmény és a személy, aki ellen elkövetik. - A cselekmény itt külső, fiz. erőszak alkalmazása (vagyis nem csupán pl. szavakban megnyilvánuló sértés), mely a személyre (testére, szabadságára, becsületére, s nem pl. tulajdonára) irányul. A második elem a személy, aki ellen az erőszakot alkalmazzák. Aszerint, hogy a pápa v. fölsztelt pp-ök, klerikusok, ill. szerz-ek voltak az erőszak célpontjai, a bűncselekménynek 3 fajtája különböztethető meg. A klerikusok, ill. szerz-ek elleni erőszak esetén a bűncselekmény megvalósulásához az is szükséges, hogy az erőszakot a hit, az egyh., az egyh. hatalom v. a szolgálat iránti megvetésből alkalmazzák (1370.k.). - Az ~ büntetése. 1. Ha a fiz. erőszakot a pápa ellen alkalmazzák, a büntetés az Ap. Sztszéknek fenntartott, önmagától beálló →kiközösítés; ha az elkövető klerikus, ehhez a büntetendő cselekmény súlyossága szerint más büntetést is hozzá lehet adni, beleértve a klerikusi állapotból való elbocsátást is (1370.k. 1.§). 2. Ha ugyanezt fölsztelt püspök ellen követték el, a büntetés önmagától beálló →egyházi tilalom; ha a tettes klerikus, ezenkívül még önmagától beálló felfüggesztés is (1370.k. 2.§). 3. Ha a fiz. erőszakot klerikus v. - akár ffi, akár nő - szerzetes, de nem a világi intézmények v. az →apostoli élet társaságai valamely tagja ellen alkalmazták, mégpedig, mint említettük, a hit, az egyh., az egyh. hatalom v. a szolgálat iránti megvetésből, akkor a büntetés kötelező, de meghatározatlan (1370.k. 3.§). - A pp-ök, klerikusok és szerz-ek tettleges bántalmazása elleni büntető szankció a kk. →privilegium canonis intézményéből ered. A különböző, főként földesúri hatalmaskodásnak kiszolgáltatott klerikusokat az Egyh. →büntető rendelkezésekkel védte. A pp-ök bántalmazása ellen a kiközösítés büntetését a 9. sz-tól erőteljesen igényelte, s lehetőség szerint alkalmazta is az Egyh. A klerikusok bántalmazói elleni kiközösítést részleges zsinatok határozatai után 1139: a II. lateráni zsin. 15. kánonja írta elő egyetemes érvénnyel. E.P.

Erdő 1991:515.